Sajtószoba >




 
Ülésrend
 
 

 
 
A koncert programja
 
 

 
 
HVG
2001. június 9.
A megabuli költségei

 
 

 
 
Mai Lap
2001. június 5.
Hurkával ünnepelt hajnalban az Omega

 




HVG, 2001. JÚNIUS 9.
A MEGABULI KÖLTSÉGEI

A Szörényi Levente életművének képviseletére alakult, a Szörényi család által tulajdonolt Zikkurat Színpadi Ügynökség Kft. bábáskodásával zajlott le múlt szombaton a magyar könnyűzenei élet eddigi talán legnagyobb, az Illés, az Omega és a Metro együtteseket felvonultató koncertje.

A közel 70 ezer rajongót vonzó rendezvény költségeit Rosta Mária producer 437 millió forintra taksálja. Az ifjúsági tárca és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma együttesen 40 millió forinttal támogatta az eseményt, a Gazdasági Minisztérium is kilátásba helyezett némi segítséget (ám ennek összege nem ismert), illetve számos hazai vállalat szponzorálta a rendezvényt. A közel félmilliárdos summa 40 százaléka a művészeket és a mögöttük álló stábot gazdagítja, a technikai költségekre 15 százalék ment el, a Népstadion bérleti díja és a különböző biztonsági kiadások együttesen 20 százalékot emésztettek fel. A fennmaradó 25 százalékot a szervezőknek nem kellett készpénzben leszurkolniuk, mivel ezt különböző barterszerződésekkel fedezték: például a koncert vetítési jogáért cserébe az MTV, illetve a Duna TV reklámozta a rendezvényt.

A 300 embert mozgósító Defend Security Kft. ingyen őrködött a koncert rendje fölött, mivel - mint Hajda Iván, az ügyvezető igazgató általános helyettese a HVG-nek elmondta - e megbízást jó referenciának tartják, a koncertet beharangozó reklámokban legalább 50-60-szor feltűnt a logójuk. Rosta becslése szerint a koncert összességében 3-5 százalékos hasznot hozhat a Zikkuratnak.

vissza





 
A szuperkoncert néhány sztárja stúdiónk vendége volt.
 
 

 
 
Ossza meg velünk élményeit, észrevételeit, véleményét a koncertről, az együttesekről, a honlapról:
info@consulex.hu

 
 

 
 

musicmix.hu
MusicMix - Online jegyrendelés

intersong.hu
Intersong - a Zeneportál

zikkurat.hu/illes
Illés honlap(Zikkurat)

brody.mediastorm.hu
Bródy János honlapja

zoran.euroweb.hu
Zorán honlapja

 

Illés | Metro | Omega | lap teteje
főoldal | sajtószoba | sztársarok | jegyrendelés | vélemények

A Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciója.
Kontakt
Fő támogató
Kiemelt támogató
Kiemelt támogató
Külön köszönet



Támogató
Támogató

Kiemelt médiatámogató
Médiatámogató