Metro >




 
Ülésrend
 
 

 
 
A koncert programja
 
 

 
 
HVG
2001. június 9.
A megabuli költségei

 
 

 
 
Mai Lap
2001. június 5.
Hurkával ünnepelt hajnalban az Omega

 




METRO

A Metro együttes tagjai:
Brunner Győző dob
Fogarasi János billentyű
Frenreisz Károly basszusgitár, ének
Sztevanovity Dusan gitár, ének
Sztevanovity Zorán gitár, ének
Veszelinov András dob

A Metro zenekar - amely tíz évig létezett - tulajdonképpen Zorán pályafutásával indult. Ő vett részt szólóénekesként az 1962-'63-as Ki mit tud?-on, amelyet meg is nyert. 1966-ban a Táncdalfesztiválon is elindul, s itt is a Metro kíséri. A Mi fáj még nem saját dal, de az előadóknak köszönhetően hetekig vezette a slágerlistát, ez volt az első százezres magyar kislemez. Ugyanebben az esztendőben jelent meg első, saját dalaikat tartalmazó kislemezük is. A csapatban folyamatosan számos tagcsere történik, de a klasszikus felállás így fest: Brunner Győző, Frenreisz Károly, Schöck Ottó, Sztevanovity Dusán és Sztevanovity Zorán. Frenreisz és Brunner egy ideig külföldön vendéglátózik, visszatértükig Veszelinov András és Rédey Gábor szerepel.

1969-es első lemezük idejére érnek a csúcsra, az albumon hallható többek között a Citromízű banán, a Mária volt vagy az Ülök egy rózsaszínű kádban. Az 1970-'71-es szezonban rocktörténeti munkára vállalkoznak, ez az első magyar koncertlemez esztendeje: Egy este a Metro-klubban. Eddigre Schöck Ottó is kiválik, helyére Fogarasi János kerül. A lemez slágere a Kócos kis ördögök. Ezután, a sikerek ellenére, sűrű tagcserék következtek; szinte törvényszerű volt az 1972-es feloszlás. Mindössze két nagylemezük, de ugyanakkor két CD-re való kislemezük jelent meg. Az Illéshez és az Omegához hasonlóan több filmben szerepeltek (Ne sírjatok lányok, Extázis 7-től 10-ig, Ezek a fiatalok stb.)

A Metro együttes tagjai közül Zorán ma is aktív, szólólemezei folyamatosan bearanyozódnak, és Frenreisz Károly is időnként összehívja a régi hangulatot idéző Metro utáni formációit. Dusán a Metro után felhagyott a zenéléssel, de a szövegírással azóta is a műfaj meghatározó alakja.

Hogy a közönség nem felejtette el őket, jelzi az 1992-es teltházas BS-koncert. Azóta így, együtt nem álltak színpadon. Nem is tehették, hiszen Schöck Ottó, legtöbb slágerük zeneszerzője az elmúlt évben elhunyt, így a 2001-es koncerten Fogarasi János ül a billentyűs hangszerekhez.

Zorán honlapja - http://www.zoran.euroweb.hu/

vissza





 
A szuperkoncert néhány sztárja stúdiónk vendége volt.
 
 

 
 
Ossza meg velünk élményeit, észrevételeit, véleményét a koncertről, az együttesekről, a honlapról:
info@consulex.hu

 
 

 
 

musicmix.hu
MusicMix - Online jegyrendelés

intersong.hu
Intersong - a Zeneportál

zikkurat.hu/illes
Illés honlap(Zikkurat)

brody.mediastorm.hu
Bródy János honlapja

zoran.euroweb.hu
Zorán honlapja

 

Illés | Metro | Omega | lap teteje
főoldal | sajtószoba | sztársarok | jegyrendelés | vélemények

A Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciója.
Kontakt
Fő támogató
Kiemelt támogató
Kiemelt támogató
Külön köszönet



Támogató
Támogató

Kiemelt médiatámogató
Médiatámogató